A böjti lángoszlop halála

Vallási fanatizmusa okozta Balla D. Károly író halálát. Az ismert kárpátaljai költő úgy döntött, az idén megtartja a nagyböjtöt, ezért hamvazószerda óta nem vett magához ételt. Az első héten  bűnbánatot gyakorolva hosszú gyónásra szánta magát: a Mozgó Világ kápolnájában őszintén feltárta korai Lenin-verse keletkezésének a történetét. A nyomasztó tehertől szabadulva így már a második héten megmutatkozni látszottak rajta a lelki megtisztulás és kiengesztelődés jelei: fokozatosan elhagyta cinizmusa és ironizáló hajlama. A harmadik héten testi átalakulások is történtek: az író amúgy kerekded arca megnyúlott, kaján tekintete szelíddé vált, lenéző ajakbiggyesztése jóságos mosolyra váltott. A negyedik hét kezdetén fogadalmat tett, hogy legalább Pünkösdig nem nyit új blogot és napi egy Facebook-bejegyzésnél többre nem ragadtatja magát – úgy tűnt, minden kedvezően alakul, az író jó úton jár afelé, hogy hitbéli meggyőződésében elmélyülve a böjt tisztító ereje megszabadítsa a világi hívságoktól. Ám a negyedik hét végén hallucinációk zavarták meg a folyamatot: az amúgy szerény tehetségű alkotó egy reggelen azzal a szent meggyőződéssel ébredt, hogy ő a magyar irodalom lángoszlopa, és ebben a minőségében nyomban szavalóversenyt kívánt indítani, amelyen csak az ő hazafias versei hangozhatnak el. Haladéktalanul hozzá is látott ezek megírásához. Már az elsőben megjósolta saját hősi halálát. A nemzeti identitás várfokát kivont szablyával védő poéta képe ugyan tökéletesre sikerült, ám az ekkor már egy hónapja koplaló költő, mielőtt leszédülhetett volna a mellvértről, váratlanul éhen halt. Csontjára aszott bőre még sokáig zörgött a vár fölött süvítő böjti szélben.