A limerick általában nonszensz-vers is (ezért magyarul időnként badarnak, badarkának nevezik), jellemzője a tartalmi és nyelvi humor, az erőteljes sorvégi összecsengések nem ritkán derültséget keltő kínrímek.
A szakirodalom szerint a limerick eredete Angliába és a viktoriánus korba vezethető vissza (oda viszont egyes források szerint Franciaországból került), magyar nyelvterületen mindössze egy-két évtizede gyökerezett meg. Az utóbbi időben igen népszerű műforma.
Saját megfigyelésem: angol eredetijétől eltérően (amely időmértékes verslábakra, jambusokra – titá – és/vagy anapesztusokra – tititá – épül) a magyar limerik általában ütemhangsúlyos, xoo xoo xoo és xoo xoo képletű sorokból áll.
Balla D. Károly irodalomszemléletét, paradoxonoktól sem mentes szépírói, kritikai munkásságát bonyolultsága, besorolhatatlansága teszi érdekessé. Azt is mondhatnám, hogy ő a kortárs kárpátaljai magyar irodalom „fenegyereke” (persze itt elsősorban a „gyereken” van a hangsúly).
Életkorát meghazudtolva Balla D. Károly ugyanis folyamatosan valamilyen csínytevésen töri a fejét, és egy-egy jónak ígérkező ötlet valóra váltásában a gyermeki kíváncsiság, a hevesség, „a játszótársam mondd, akarsz-e lenni?” attitűdje játssza nála a fő szerepet. Ilyen ötlet volt annak idejét egy többé-kevésbé sikerült posztmodern trükkregény elkészítése, egy szinte áttekinthetetlen internetes „kultúrbirodalom” létrehozása, ötvenéves korában virtuális öngyilkossága (amikor is kijelentette, hogy mostantól minden műve posztumusznak számít), az ún. „Pilinszky-projektum” megírása, a „C-dul”-ok és haikuk napi gyakorlattá váló „gyártása”, és még sokáig lehetne folytatni a felsorolást. Balla D. Károly azonban épp a napokban szakított legújabb hóbortjával: 2010 szeptemberétől versblogjába minden nap írt pajzán limericket egy kárpátaljai helységnévről. Eddig ötven darab készült el, de a szerző egyelőre lezártnak tekinti ezt a ciklust (pedig lenne még bőven helységnév, amit versbe lehetne szedni).
Úgy látszik, minden magára valamit is adó kortárs magyar poéta kipróbálja legalább egyszer a limericket, így aztán az utóbbi időben egészen sok jól sikerült vers íródott ebben a formában. Gondolok itt elsősorban Várady Szabolcs pornográf limerickjeire, Kovács András Ferenc remek megoldásaira, de a legfiatalabbaknál, így például Nyerges Gábor Ádám Limerick ezt közölni? című ciklusában is találtam egészen eredeti sorokat. Nem kétséges, ez a mára már bejáratott versforma a sajátos asszociációk széles „holdudvarával” képes hatni a költészetbarát olvasóra. Nyilván ezeket szem előtt tartva kezdett saját limerickjeinek megírásába Balla D. Károly is.
„2010 őszén jött az ötlet: kárpátaljai helységneveket foglalok pajzán versikékbe. Előbb csak próbaképp írtam néhányat, de annyira megtetszett a játék, hogy új blogot indítottam a naponta születő ötsorosok kedvéért” – írja versblogjában a szerző. Most, hogy egyszerre végigolvastam mind az ötven versikét, azt kell mondanom, elkerülhetetlen egy idő után a kiszámítottság, a monotonitás, az olvasótól kiváltandó rácsodálkozások folyamatos visszaszorulása. Természetesen a különféle nyelvi leleménnyel, a ritmusok és rímek variálásával Balla D. Károly több limerickben kielégíti a műfajjal szemben támasztható elvárásainkat. Itt kiemelhető a Huszt nevére írott versike: „Megállt a nagy költő Huszt alatt/ ahol én magamra húztalak./ Mi hívta Kölcseyt/ idejét töltse itt?/Nem volt itt bordély, csak puszta lak” (A rosszlány értetlensége). De ugyanígy a magyar irodalmi-történelmi hagyományt idézi meg és állít tótágast a Magyar virtus: „Szent helyünk minékünk Verecke/ bejárjuk hosszába-keresztbe/ s mint hágót Árpádunk/ minden nőt meghágunk/ nyög belé a Kárpát-medence”. Számomra elsősorban a rímek gazdagsága és variálódása jelentette a legnagyobb felüdülést, ugyanis a ciklusban egymás hegyén-hátán ismerhetünk rá a legkülönfélébb tiszta-, kancsal-, mozaik- és kecskerímekre, például: Munkácsra – kurvácska – luk-ácsa (Egy ifjú szakinak), Beregsom – verekszöm – erection (Merev ökölharc). De a szójátékok is tartogatnak meglepetéseket. Ilyen a Dobrony nevére rájátszó versike második szakasza: „lányok a bugyikát/ Párizsból hozatják/ hadd ringjon valaguk top-rongyban” (Csúcsrongyok rázása).
Persze az ötven vers esztétikai értéke korántsem egyforma. Olykor erőltetett megoldásokra, kevésbé hatásos rímekre, erős, zavaró ritmustörésekre leszünk figyelmesek: Badaló – badar ló – kandalló (Öreg tűzhely öröme), „papjától epedve/ azt várja, reggelre/ az ima őrajta legyen elmorzsolva” (A türelmetlen rózsafüzéres) stb.
Az igazat megvallva, nem tudom hová tenni ezeket a limerickeket, merthogy óvodásoknak és iskolásoknak nem igazán ajánlhatók gyermekmondókák gyanánt (bár tizennyolc fölött már szabadon lehet őket szavalni), Balla D. életművében pedig biztosan nem foglalnak majd el kitüntetett helyet. Arra a klasszikus kérdésre sem várhatunk választ, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb?” De ne is akarjuk ezeket ráerőltetni a versikékre. Egyszerűen elég elismernie az olvasónak, hogy egy ilyen ciklus megírása játéknak valóban nem utolsó dolog, és ha kedvünk tartja, mi szintén osztozkodhatunk a versek olvasása, befogadása révén az alkotó jókedvében.
Balla D. Károly: Kárpáti limerikek, weben elérhető ide kattintva.
A fotókat Balla Csönge, a karikatúrát Keisz Gellért készítette.
Ez a blog a szolgáltató döntése miatt 2021-től nem bővíthető új posztokkal. A szerző több fontos oldala innen érhető el: Balla D. Károj Webirodalom. A Google keresőben a kárpátaljai költő el-ipszilonos nevére a Wikipédia után ez az első releváns találat: Posztmodern író: Balla D. Károly.