Nemrégiben szöveget kért tőlem egy folyóirat tematikus összeállításába, amelyet abból az alkalomból adnak közre, hogy egy magyar költő jelentős verse éppen 40. évvel ezelőtt jelent meg. Azt kérték a felkért szerzőktől, reagáljunk az akkori opusz két kulcssorára. Én verset kezdtem írni, s csak amikor készen lett, vettem észre, hogy önkéntelenül újra rátaláltam arra a ritmusra, amely egy aránylag korai, 1983-as versemnek a lüktetését adta. Az új munkámat a folyóirat megjelenéséig nem lenne illő publikálni, de ezt a régi háromstrófásat most idegombolom, folytatva a ráhangolódást a blog címében szereplő rendezvényre, s egyben eltűnődve azon, vajon sorsszerű volt-e az az életemben, hogy az eszmélésemkor rajongott ideákhoz nem tudtam hűséges maradni, és éppen szellemi hűtlenkedéseim révén találtam meg (ha egyáltalán) helyemet a világban.
Balla D. Károly
Súlyosan
kockáim súlyosan súlyosan gurulnak
kivetett magányos hontalan tárgyak
csúcsukat élüket meg-megcsikordítva
odasziszegnek a gömbölyű halálnaksúlyosan húzom a húzom a síneket
lábamra kötözött kátrányos talpfák
mérföldre előttem mérfölddel mögöttem
várva várt vonatom sziklának siklattákegeim riannak riannak súlyosan
madarak hullnak a megfagyott földre
eszmélő kutyája lompos hűségemnek
hová heveredjen mely hideg küszöbre
Ez a blog a szolgáltató döntése miatt 2021-től nem bővíthető új posztokkal. A szerző több fontos oldala innen érhető el: Balla D. Károj Webirodalom. A Google keresőben a kárpátaljai költő el-ipszilonos nevére a Wikipédia után ez az első releváns találat: Posztmodern író: Balla D. Károly.