A Vörös Oroszlán – Szepes Mária

Szepes Mária: A Vörös Oroszlán

avagy az ezoterikus irodalom apoteózisa

A Vörös Oroszlán szerzője Szepes Mária néven vált általánosan ismertté, korábban Orsi (Orsy) Mária néven publikált és így jegyezte forgatókönyveit, fiatalon Papír Magda néven színésznőként tevékenykedett, míg valódi neve Scherbák Magdolna volt. 98 évet élt. Az ezoterikus magyar irodalom nagyasszonyát tiszteljük személyében.

Szepes Mária (Budapest, Terézváros, 1908. december 14. – Budapest, 2007. szeptember 3.) legismertebb műve a magyar történelem átmeneti korszakában, 1946-ban jelent meg először, Orsi Mária írói álnéven a Hungária kiadásában, 2000 példányban. Nem sokkal megjelenése után, amikor a kiadókat is államosították (1948), a könyvet felforgató és veszélyes műnek minősítették, bevonták a forgalomból, példányait begyűjtötték és maradéktalanul bezúzták. Negyven évig tiltott könyvnek számított. Íróját azonban, a nem létező Orsi Máriát a hatóságok állítólag nem találták (lentebb erről még esik szó) – valószínűleg egy magas beosztású jóakarója kímélte meg a tortúrától a tényleges szerzőt.

Szepes Mária munkásságát Müller Péterre hivatkozva szokták értékelni. Eszerint Sz. M. a mélyek mélyére látó bölcs mester, az emelkedett szellemű okkultista tanító, akinek alkotása a szűken látók számára csupán izgalmas regény, a spirituális összefüggésekre nyitottabbaknak azonban filozófiai gondolatokat tartalmazó, életvezérlő alkotás mitikusan transzcendens vonulatokkal. Szepes Mária élete pedig nehézségekkel tűzdelt, néhol mély szenvedéssel átitatott út, amely mögött valahogy mégis meghúzódik a fény, mert az írónő minden akadályt sikeresen vett és áthidalt, vagy inkább fölibük emelkedve túlszárnyalt – elérve a megvilágosodás csúcsait.

Mint említettük volt, A Vörös Oroszlánt 1946-ben adta ki Orsi Mária néven Magyarországon, ám a mű titkos, mágikus, mitikus, okkultista tanításai miatt 1948-ban bezúzták, és tiltott gyümölcsnek számított minden magasabb tanításra éhezőnek. Orsi Máriát mindenhol kutatták, de sehol sem találták meg sem a rendőrök, sem az állambiztonság emberei. Ellenben a könyvben összegyűjtött magvas mondanivaló másutt nyitott fülekre és kiadói ajtókra talált, 1947-ben Németországban, majd 1948-ban New Yorkban is kiadták. Negyven évnyi néma hallgatás után pedig Magyarországon is újra nyomtatásba került a könyv.

A könyv, vagy inkább az írónő – állítják egyesek – még most is veszélyesnek látszó témákat környékez meg. Annyit állítólag még a makacsul racionalisták is bevallhatnak, hogy minden mondata mélységes bölcsességgel és valami ismeretlen ezoterikus vibrálással van átitatva. Hát nem tudom. Inkább látszatbölcsességek, közhelyek ezek; máskor meg erőltetett elvontságba csomagolt csacskaságok. Mondjuk mi ebben a bölcsesség:

1) Az erők mindig egyensúlyt keresnek. A teher is csak okosan, helyesen elosztva hordozható, 2) különben azt zúzza össze a visszahatás törvényénél fogva, aki magáról átgördítette másra.

Első fele evidencia, másik fele badarság. Vagy:

1) A dolgokat egyedül belülről lehet átélni. Azonosulni kell velük, hogy minden lehetőségükkel, veszélyükkel magunk mögött hagyhassuk őket. 2) Aki áthaladt az alvilágon, az megszabadult a pokoltól.

Itt is: első fele közhely, másik fele sületlenség, a poklot megjárni szokás, nem áthaladni rajta, mint egy promenádon.

Egyik fő vonulata az Oroszlánnak az alkímia, ami már a kora középkorban, először Egyiptomban ütötte fel a fejét, s amelynek központja Alexandria volt. A köztudatban az alkímia a fémekből (főleg rézből) való aranykészítés mitikus folyamatát jelenti, metafizikai felfogását tekintve pedig a lélek megtisztulását, magasabb régiókba való emelkedését – és persze ne feledkezzünk meg a regény alcímébe emelt italról, az örök élet elixíréről sem, amit a hitelt érdemlő források szerint az úgynevezett Bölcsek kövéből nyernek ki. Ezzel kapcsolatban érdemes egy nagyon furcsán fogalmazott mondatot idézni egy értékelésből: A racionalista világszemlélet terjedését mi sem bizonyítja csekélyebben, mint az alkímia pszichológiai betegségként és mágikus praktikák áltudományaként való felfogása. No azért!

Másik fővonulat az Oroszlánban a buddhizmus, bár sok elemző inkább hinduizmust, brahmanizmust említ (holott a kettő között óriási a különbség) – a lényeg, hogy könyv főszereplőjének sorozatos reinkarnációi során lehetősége nyílik arra, hogy kitörjön a kasztokból. A buddhista vallás, mondják a kézikönyvek, az i.e. 6. században jött létre, és a keleti misztikus felfogás egyszerű bölcsessége képezi alapját. Bár a példatörténetek megértése nehéz, de legalább nem szükségesek beavatási szertartások ahhoz, hogy valaki buddhista lehessen, mivel saját magán kívül senkinek nem kell felelnie, elszámolnia hitvallásával. A hinduizmus ennél sokkal-sokkal összetettebb, többrétegű, szerteágazó mítoszegyüttes – és alapja, a Brahmanizmus legalább 3 ezer éves. Buddha tanítása egyszerű bölcsesség, fénylik, mint a Nap, az óindiai vallás azonban egy sötét anyaggal is terhes, máig fejlődő Univerzum.

Szepes Mária igyekszik megosztani velünk a könyvében a keleti tanítások bizonyos tételeit, ám meglehetősen elnagyoltan teszi ezt. Jellemző motívuma műveinek például a jó és rossz dichotómiája: az igazság felfogásában például arra a legkönnyebben felfogható magyarázatra jut, hogy nagyon nagy szeretethez nagyon nagy fájdalom is jár, de ha csak a középúton próbálsz bukdácsolni, sosem jutsz tovább – az igazsághoz semmiképp. Az emberek elfogadására is int mindenkit, és ezt a toleranciát nem mással, hanem azzal indokolja, hogy testünk csupán külső burkunk, amit úgy is levedlünk, és haladunk tovább egy másik korpuszban. Ez rendben is lenne, de teológiai megközelítésben ez azért kicsit bonyolultabb, főleg a hinduizmus alapját képező brahmanizmus felől nézve. A Nirvána mint a Brahmannal való egyesülés révén bekövetkező beteljesülés (megigazulás) sokkal árnyaltabb és specifikusabb, semmint azt Szepes az igazsághoz vezető útként értelmezi, traktálja. A szenvedéstől és az individuális léttől való megszabadulás lehetséges mikéntje, a semmiben való feloldódás filozófiája pedig alig érinti meg a szerzőt, holott az európai gondolkodás számára talán ez a legizgalmasabb.

Biztos, ami biztos, figyelmeztet is bennünket:

„A titkos tudományok útjára senki se lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett… Te, aki e könyv olvasásába kezdtél, ha végigolvasod és megérted, uralkodóvá vagy őrültté leszel. Ám tégy vele, amit akarsz – se megvetni, se elfelejteni nem fogod. Ha tiszta vagy, fáklya lesz előtted, ha erős vagy, fegyverré válik kezedben, ha bölcs vagy, bölcsebbé leszel. Ha azonban romlott vagy, akkor ez a könyv a pokol tüzévé lesz benned; éles tőrként hatol át lelkeden, s lelkiismeretedet a megbánás és örök nyugtalanság súlyával terheli meg.”

Vagy nem. Én például nagyon untam kései kamaszkoromnak ezt az olvasmányát, egyáltalán nem érintett meg, nem okozott intellektuális élményt és nem sokra nem emlékszem belőle. Lényegében szinte semmire. De ez sajnos nem a Nirvána semmije, pláne nem a Heideggeré.

Manapság virágzik az ezotéria, az okkultizmus. Sarlatánok küldik az energiát a tévéképernyőn át, jól megélnek a horoszkóp gyártók. A könyvpiacot világszerte uralja a fantasy. Szepes Mária és az ezoterikus irodalom apoteózisa bekövetkezett.

Legeza Ilona könyvismertetése:

Szepes Mária: A Vörös Oroszlán

Műfaját tekintve fantasztikus regény, melynek címe nem más, mint a csodaszer neve, amely a halandókat halhatatlanná, de legalábbis hosszú életűvé tette és a kiválasztottakat képessé arra, hogy előző életeikre és cselekvéseikre emlékezzenek. A történet főszereplője Hans Burger, a 16. század első harmadában születik és más-más testben, más néven a 18. század végéig, a 19. század elejéig él, de semmi bizonyosság nincsen arról, hogy ne élne ma is. Hansot gyermekkorában nagybátyja megfertőzi a bölcsek köve iránti vággyal. A nagybácsi halála után megszökik otthonról, vándorol, dolgozik, mígnem egy fogadóban megismerkedik egy emberrel, aki orvosnak mondja magát. Hans azonban gyanítja, hogy ő a beavatott. Szolgálatába szegődik, útjuk során nem tud ellenállni a vágynak, hogy a vörös port megszerezze. Megöli az idős embert, és a nyakában lévő zacskót elrabolja a porral. Vörösborban feloldva nagy adagot vesz be belőle. Szörnyű víziók, démonok, fájdalmak törnek rá, gyötrődik, kínlódik. Végül Brandenburg pincebörtönében bevégzi tönkrement életét. Lelkének gyötrelmes sodródása után születik újra…. Ötödik életének végén köszön el tőle az olvasó.

A Vörös Oroszlán – szerző: Szepes Mária. Okkultizmus, ezotéria, könyv, ezoterikus magyar irodalom, alkímia, hinduizmus, keleti filozófia

Ez a blog a szolgáltató döntése miatt 2021-től nem bővíthető új posztokkal. A szerző több fontos oldala innen érhető el: Balla D. Károj Webirodalom. A Google keresőben a kárpátaljai költő el-ipszilonos nevére a Wikipédia után ez az első releváns találat: Posztmodern író: Balla D. Károly.