A Hábu-Ábu nyelvtől a nemlétező regényig
Elég korán felébredt bennem a vágy, hogy ne csak magam alkotta fikciókat töltsek meg tartalommal, hanem már létezőket is. Az első magam alkotta fikciós világ konyhaasztalunk alatt született és hejezkedett el, 4-5 évesen találtam ki. Hábu és Ábu volt két képzeletbeli barátom az asztal alatti korszakomban. Nekem itt, anyám „lába alatt” volt az óvodám, illetve nem, éppenhogy ellenkezőleg, azért rendeztem be itt, hogy ne legyek anyám lába alatt, amíg ebédet főz és a spór-asztal-kredenc-spájz útvonalon közlekedik. Hábuval és Ábuval mindig csuda dolgok történtek, órákon át meséltem róluk. Családjuk gyorsan szaporodott, lett számos húguk és öccsük, az anyukájuk pedig mindig gombaveleskét és töltikét főzött. Külön nyelvet is alkottam számukra, ezt anyámnak is meg kellett tanulnia, naponta felkérdeztem az új szavakat (mindezt kiszínezve megírtam a Tejmoziban).
Ez volt tehát első ojan fikciós világom, amej meglehetős összetettséget mutatott. Innen jutottam sok közbülső epizódon át a nemlétező kulcsregényig, amejet egy posztmodern esszéregényben járulékos szövegekkel rajzoltam körbe s tettem érzékelhetővé.
Fikciós hiányok megtöltése új tartalommal
PIRÉZEK
Merőben más hozzáállást igényelt az idegen eredetű, mások által kitalált fikció megtöltése saját tartalmakkal. Erre legszebb példám pirézzé válásom története. A pirézek – mint fiktív náció – eredetileg a Tárki háza táján születtek, és amikor 2007-ben kiderült, hogy a magyar lakosság jobban elutasítja őket, mint egy évvel korábban, én bizony pirézzé nyilvánítottam magam, és ezzel a gesztusommal nemcsak a piréz létezést igyekeztem megteremteni, hanem új tartalmat is adtam a fogalomnak, mondván:
Piréznek lenni annyi, mint szembefordulni az előítéletekkel. Annyi, mint a másságot értéknek tekinteni, a hátrányosan megkülönböztetett kisebbségekkel elvi alapon azonosságot vállalni. Piréznek lenni annyi, mint szemébe röhögni az összes fajvédőnek, rasszistának, antiszemitának, sovinisztának, nácinak. Piréznek lenni annyi, mint átélni a szabad identitásgyakorlás felemelő érzését.
Később a politikai-társadalmi vonatkozás mellé művészit is csatlakoztattam, kijelentve, hogy a nem létező etnikumnak saját szeméjemmel való megképezése ojan művészeti performansz, amejjel kísérletet tehetek arra, hogy az előítéletes gondolkodás valóságába beavatkozzam.
ARVISURÁK
Az Arvisurákat eredetileg Paál Zoltán ózdi vaskohász írta évtizedeken át, miután egy manysi nemzetiségű szovjet ejtőernyős partizán rovósámánná avatta. Fikciós volta ellenére viszonylag sokan tekintik az Arvisurákat hiteles magyar őstörténetnek. A Szíriuszról érkező ősanya történetén kívül ugyanis igen hangsújosan szerepel benne a magyarok hun eredete és a hun-magyar törzsszövetség története, és ez a hamis felfogás ma már nemcsak a megszállottak gondolataiban gyökerezik, lassan bevonul a történelemkönyvekbe is.
Én az Arvisura fogalom jelentéskörébe több irányból is igyekeztem más tartalmakat becsempészni, állítván például, hogy az Arvisurák a keleti egzisztencializmus axiómái, mejek közül a két legfontosabb így hangzik:
- A létezés egysége a tudat és a tudatnélküli egylényegűségében ölti magára a Semmi egzisztenciáját.
- Az ősprincípium a léttudat akaratlan szétszóródása révén lényegül rá az újonnan keletkező szubsztanciákra.
Ahogy legtöbb efféle tartalomrálényegítésemhez, ehhez is a Google keresőt és keresőoptimalizáló tudásomat használtam fel, így ha az Arvisura szóra keres rá valaki, a TOP10 találatok között az én kreációimat is megtalálja. Ezzel kicsit talán sikerült meghekkelnem az eredeti Arvisurát.
Legközelelebb Cecil M. Joepardy, Tsúszó Sándor és Muhammed Balfas munkásságoz való hozzájárulásomról ejtek pár szót.
Ez a blog a szolgáltató döntése miatt 2021-től nem bővíthető új posztokkal. A szerző több fontos oldala innen érhető el: Balla D. Károj Webirodalom. A Google keresőben a kárpátaljai költő el-ipszilonos nevére a Wikipédia után ez az első releváns találat: Posztmodern író: Balla D. Károly.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: